Távol álljon tőlem, hogy örüljek egy patinás klub kínjainak, de egyvalami miatt kétségtelenül hasznos a skót Rangers FC csődkálváriája: akik a Zalaegerszeg haláltusájára azt gondolták, hogy ilyesmi is csak a magyar futballban fordulhat elő, Nyugat-Európában (és különösen a topcsapatoknál) viszont soha, azok most gyorsan megkapták a választ.

Az alapképlet ugyanis mindenhol ugyanaz: bevételek – kiadások = eredmény. Ha az utóbbi negatív és a tulajdonos nem tudja a saját pénzéből fedezni a hiányt, akkor baj van. Eddig ez triviális persze, de a történet lényege éppen az, hogy a futballklubok túlnyomó többségére országtól és a sportág helyi minőségétől függetlenül mindenhol jellemző, hogy többet költenek a bevételeiknél, azaz veszteségesek.

A miértre nagyon egyszerű a válasz: egy labdarúgóklub legfőbb költségtétele az iparág legszűkösebb és legfontosabb erőforrásának, a játékosoknak a fenntartása, azaz bérezése. Ez pedig olyan versenybe hajszolja a csapatokat, amelyből nincs kiút, a megtermelt bevételek gyakorlatilag „átfolynak” a klubokon a játékosok zsebébe. Emiatt iparági szinten képtelenség azt elérni, hogy a csapatok többségének rendszeresen több maradjon a kasszájában szezon végére, mint amennyivel indult.

Ezt a problémát az UEFA pénzügyi fair playe sem fogja egy csapásra megoldani, és bár csodaszernek időről időre bedobják a sajtóban az amerikai ligákban használt fizetési sapkát, annak bevezetése szinte kivitelezhetetlen: ami az USA-ban egy rendkívül szabályozott bajnokságban azonos gazdasági környezetben (azonos adószabályok, azonos valuta stb.) dolgozó franchise-oknál működik, az a sokszínű európai labdarúgásban (minden országban más előírások, más piaci háttér stb.) nem fog.

A bevételekre visszatérve, az tehát, hogy egy nálunk fejlettebb futballpiac lényegesen nagyobb jövedelmet tud kínálni a külföldi csapatoknak, nem jelenti feltétlenül azt is, hogy ott a tulajdonosok végeredményben jobban járnak, mivel a kiadási oldal ugyanúgy magasabb – gazdasági szempontból ugyanazokat a jelenségeket látjuk mindenhol, csak persze a konkrét összegek dimenziói mások. Ez a dimenzióbeli különbség felel nagy részben a sportszakmai különbségekért is, hiszen nyilván a nagyobb kiadási oldal jobb játékosokat, jobb infrastrukturális körülményeket stb. jelent, ami aztán a pályán gólokban realizálódik – de ettől még a nyugat-európai futball nem válik nyereségessé a magyarral szemben.

(Éppen ezért a Deloitte könyvvizsgáló cég amúgy kiváló elemzései a legnagyobb bevétellel rendelkező egyesületek listájáról kicsit csalókák, hiszen azt nem vizsgálják, hogy a megtermelt összegekkel a klub hogyan gazdálkodik, nyereséges-e a működése. Ellenkező esetben a Manchester Unitedet sohasem előzhetné meg sem a Real Madrid, sem más.)

Lehet azon morfondírozni, hogy jó-e, ha a pénz ennyi mindent meghatároz a világ futballjában, hogy nagy múlttal és szurkolói bázissal rendelkező csapatokat tüntethet el akár a süllyesztőben, de onnantól, hogy a labdarúgás a gazdasági fejlődés ösvényére lépett, már nem volt visszaút: ha a klubok gazdasági szereplővé válnak, akkor a csőd és a megszűnés is része a sportág körforgásának. Ha ez nem lenne, akkor nem lenne sem Bajnokok Ligája, sem csillogó stadionok, sem sok minden más – sokan szívesen tennének persze egy időutazást az évtizedekkel ezelőtti állapotokba, de ez a hajó már elment.

Hogy a konkrét esetekről is szó essen, természetesen a hasonlóságok mellett nagyon sok eltérés is van a Rangers és a Zalaegerszeg sztorija között, az adóhatósági bírság például valódi unikum a skótok esetében, de az is ugyanarra az alapproblémára vezethető vissza: a játékosok kezelhetetlen béreit akarták „okosan” megoldani, aminek adócsalás lett a vége. (Hmmm, így leírva ez már nem is tűnik annyira eltérőnek a magyar viszonyoktól… csak nálunk az adóhatóság valamiért sohasem büntette meg a klubokat a kettős szerződések miatt.)

Nem hinném, hogy a Celtic és a Haladás szurkolói most különösebben örvendeznének a nagy riválisok agóniáin, mindenesetre skót zöld-fehéreket a címerükben lévő négylevelű lóheréhez méltóan támogatja Fortuna ebben a szezonban: előbb az Európa-ligában indulhattak a svájci Sion kizárásának köszönhetően, most pedig a hazai bajnoki cím hullik további izzadság nélkül az ölükbe a Rangers pontlevonása miatt.

Az öröm (vagy az esetleges káröröm) azonban már csak azért sem lehet őszinte, mert ez a gazdasági összeomlás olyan a kluboknak, mint egy súlyos sérülés a futballisták számára: bármikor bárkivel megtörténhet, és a kitartáson és a sok munkán kívül egy adag szerencsére is szükség van ahhoz, hogy utána legyen még visszaút a labdarúgás vérkeringésébe.