Iratkozz fel
Bemutatkozás
Szabados Gábor sportközgazdász vagyok. Az NSO azzal a reménnyel kért fel ennek a blognak az írására, hogy a megszokottól eltérő szemszögből tudok majd újat mutatni az olvasóknak – igyekszem ennek megfelelni.
Friss kommentek
Archívum
Linkek

Messi és az Aranylabda
Írta: SzabadosGabor 2011. dec. 8. 11:07

Háromra szűkült az idei Aranylabda-esélyesek köre, és – láss csodát – mindhárom esélyes ott lesz a szombati el clásicón. Bár Cristianót és Xavit nehéz „esélyesnek” említeni; nem is arról akarok írni, hogy Lionel Messi miért toronymagas esélyes az idén, hanem hogy miért nyerhetett tavaly.

Egy évvel ezelőtt sokan már akkor a (FIFA által bekebelezett) díj elhiteltelenedéséről beszéltek, amikor a Bajnokok Ligája-győztes és világbajnoki ezüstérmes Wesley Sneijder kimaradt az első háromból, és ez a „hiba” csak akkor lett volna megbocsátható a szurkolók szemében, ha a dobogóra került három barcelonaiból a vb-győztes Xavié vagy Iniestáé lett volna a kitüntetés. Nem így történt, de nálam ettől nem hiteltelenebb lett az Aranylabda, hanem éppen hogy hitelesebb. (Trolloknak figyelem: nem a FIFA vagy Sepp Blatter, hanem a díj hiteléről van szó.)

A labdarúgás csapatsport, vagyis a teljesítmény csak csapatszinten mérhető objektív módon, egyéni szinten már bajosan. Ennek megfelelően – mint az év legjobb futballistájának járó egyéni díj – az Aranylabda sem lehet objektív mérés tárgya: ez nem Aranycipő, és nem is mondjuk Zamora-díj. Ha mégis az adott évben elért eredmények alapján akarjuk értékelni a játékosokat, akkor állítsunk fel egy pontrendszert, amely beskálázza a futballisták által év közben elért sikereket: a BL-győzelemért ennyi pont jár, a vb-aranyért annyi, a bajnoki és gólkirályi címekért országtól függően amannyi vagy emennyi, és így tovább. Ebben a szisztémában nem történhetnének meg a tavalyihoz hasonló gikszerek, Sneijderé lehetett volna az Aranylabda, és mindenki happy.

Nem véletlen, hogy nem így csinálják. Az Aranylabda kérdése ugyanis az: ki játszott a legjobban ebben az évben, ki teljesített a legjobban egyénileg, kinek a játékát élveztük a legjobban. Aki szerint erre a kérdésre Messi nem az egyik legjobb lehetséges válasz volt 2010-ben, az más meccseket nézett, mint én. Az argentin kiváló formában futballozta végig a tavalyi évet (is), nekem személy szerint sokkal több maradandó pillanatot okozott, mint akár Sneijder, akár bárki más. Kissé sarkítva azt is mondhatjuk, hogy csak öt gyenge meccse volt az egész esztendőben – éppen Dél-Afrikában. De ha a világbajnokság legjobb játékosának járó díjat megkaphatja a csapatával negyedik helyen végzett Diego Forlán (cseppet sem érdemtelenül), miért ne lehetne az egész év legjobbja a világ elismerten legjobb játékosa?! Így tehát, hogy valóban a szubjektíven legjobbnak ítélt játékost díjazzák, sokkal nagyobb értéke van a kitüntetésnek, mintha az objektíven legjobb csapateredményeket elérő labdarúgó lenne a kiválasztott.

Szükség is van erre, mert a labdarúgás a legkevésbé egzakt sportok egyike, más sportágakban például nemigen nyilatkozgathat olyat a vesztes fél, hogy „mi voltunk a jobbak, de mégis az ellenfél nyert” (mintha Cseh Laci azt mondaná, hogy „jobban úsztam Phelpsnél, de ő előbb ért be a célba”). Így a futballban a szubjektív értékelés szerepe rendkívül fontos, ezzel lehet kiemelni egyéniségeket, ezzel lehet sikeressé tenni olyan játékosokat is, akik a maguk területén hatalmasat alkotnak, de a csapateredményekben – tőlük akár független okok miatt – ez nem tükröződik.

Nem mintha éppen Messinek lett volna tavaly feltétlenül szüksége ilyen „segítségre”, de az ő példája jól mutatja, hogy ezeknek a díjaknak mi a feladata. A másik véglet elrettentő példája a 2004-es Európa-bajnokság volt, ahol az ítészek nem tudtak kit kiemelni a torna legjobbjaként, megválasztották hát a győztes görög válogatott csapatkapitányát, Theodorosz Zagorakiszt – akinek nyilván nagy szerepe volt a győzelemben, de hogy kevés szurkoló tudná felidézni a nevét az Eb sztárjaként, az egészen biztos.

Az Aranylabdára visszatérve, az idén már bármelyik értékrendszert is nézzük, mindenképpen Messinek áll a zászló, hiszen a játéka mellé most eredmények is kapcsolódtak, várhatóan ő lesz tehát Michel Platini után az első – vagyis francia háttértámogatás nélkül az egyetlen –, aki zsinórban háromszor nyeri el a díjat. (Érdekes kérdés egyébként, hogy mi a nagyobb bravúr: három egymást követő évben a legjobbnak lenni, vagy öt év kihagyással újra diadalmaskodni, mint tette azt Ronaldo – az igazi –, két súlyos sérülés után.)

Elvben előfordulhat persze, hogy a szavazók kompenzálni akarják a tavalyi esetet és most Xavit emelik trónra, de ez még annyira sem valószínű, mint hogy Cristiano beelőzze Messit – ez utóbbira talán akkor lett volna esély, ha az el clásicót nem decemberben, a szavazatok leadása után rendezik, és persze a portugál és csapata ott felülmúlja Messi Barcelonáját.

Ez utóbbi persze még szombaton könnyen megtörténhet, de azt már nem nagyon befolyásolja, hogy ki a világ idei legjobbja.

SZABADOS GÁBOR


 
 
5 (3)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 71 komment érkezett

  • TornyyiBarnabasazIstenn Válasz erre 2011. 12. 08. 11:20  [1]
     
     

    beelőzze? megelőzze

  • stanleykubrick Válasz erre 2011. 12. 08. 11:27  [2]
     
     

    Az volt a barom, aki Sneijdernek akarta adni az Aranylabdát. Sneijder mi az eget csinált 2010 augusztusától? Jah, hogy semmit?
    Én azt gondolom, hogy a Xavi, Iniesta, Messi, CR négyesből mostanság bárkinek kijárt volna az Aranylabda. Egy azonban biztos, én továbbra is szomorú vagyok, hogy legalább minimális szinten nincsenek értékelve kapusok, védők. Legalább a dobogó bizonyos fokain.

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 08. 11:40  [3]
     
     

    Nagyon jó blog. Messi a vb-én sem volt rossz. Rengeteget köszönhettek neki az argentinok. Majdnem az összes gólban benne volt. Mindegyik meccsen jól játszott. Kár, hogy a vb-én Maradona rosszul állította össze a csapatot a németek ellen. Jó helyen van az aranylabda.
    Messi játéka nemcsak a gólokból áll. Ezt sajnos kevesen veszik észre. Hihetetlen ütemérzéke van. Remeke labdákat ad. Lásd: válogatott, néha a Barcában is láthatunk ebből valamit. Jól elboldogul Xavi és Iniesta posztján.

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 08. 11:41  [4]
     
     

    Ha a vb-én annyira rossz lett volna, akkor miért jelőlték aranylabdára?

  • szati84itazs Válasz erre 2011. 12. 08. 11:41  [5]
     
     

    szerintem nem rossz írás

  • pwnerer Válasz erre 2011. 12. 08. 11:45  [6]
     
     

    @stanleykubrick: :))) Na, itt látszik, hogy mennyiszer láttad Sneijdert focizni az Interben.
    Az meg, hogy a szerző Sneijdertől alig emlékszik valamire, az mindössze annyit jelent, hogy szintén nem fulladt bele az Inter meccsekbe. Őróla csak annyit kell megemlíteni, hogy abban a szezonban először nem akart a csapathoz igazolni, majd az utolsó pillanatban mégis megtette. Ezután egy teljesen ismeretlen csapatban a vezető tudott lenni, aki lehet, hogy nem rúgott 40 gólt a szezonban, azonban olyan labdákat adott, és úgy szervezte meg az Inter játékát, ahogy előtte sokáig senki nem tudta. Én imádom Messit, Xavit és Iniestát, de az, hogy tavaly Sneijder a 3-ba sem fért az bizony ennek a díjnak a szégyene volt. Az meg a szerző szégyene, hogy Sneijder akkora teljesítményét ilyen simán elintézte, és gyakorlatilag a kukába dobta. Ha már próbálunk objektívak lenni, akkor azt próbáljuk úgy tenni, hogy a játékos akiről írunk, annak ismerjük is az az évi teljesítményét.

  • Campione Válasz erre 2011. 12. 08. 11:46  [7]
     
     

    Kedves Gábor!

    A felháborodás nem annak szólt, hogy nem Sneijder kapta az Aranylabdát, hanem annak, hogy az első háromba sem nevezték!

    Míg a Barcelona triója közösen és felváltva vitték a hátukon a katalánokat, addig Wesley mindezt egyedül tette meg. Egy olyan csapatot vitt a hátán, aki előtt sem, de utána meg főleg nem ért el ekkora sikert. 

    @stanleykubrick: Sneijdernek volt egy kis elfoglaltsága. Sérülés és kimerülés.

  • JackkBauer Válasz erre 2011. 12. 08. 11:47  [8]
     
     

    Messzemenően nem értek egyet. Kérdezem a szerzőt, Cannavaro játéka lenyűgözte 2006-ban? Minden olasz válogatott, Juve/Real meccset azért nézett, h őt lássa? Meglepődnék. A probléma itt az, h eddig látható volt, h a BL-szereplés, adott évben EB vagy VB szereplés határozza meg a győztest/esélyest. Ez tavaly felborult.
    @stanleykubrick: Veled se értek egyet. Mégis ki a büdös francot érdekel,h mi volt ősszel? A derbi napján kell jól futni. Nem véletlen, h a 2010ben mindenki arról beszélt, h az Inter legyőzte a verhetetlennek hitt Barcát. Pedig mi volt abban az idényben valójában a két csapat mérlege egymás ellen: 1 Inter siker, 1 döntetlen, 2 Barca siker. Csakhogy a kutyát nem érdekli az ősz. 

    Visszatérve a szerző véleményéhez: én csak akkor tudom elfogadni a tavalyi szavazást, ha mostantól még 4x Messi nyer zsinórban. Igen, ő a legjobb, akkor is ő a legjobb, ha szar formában van.

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 08. 11:48  [9]
     
     

    @pwnerer: Akkor is nagy különbség van játékban Messi javára. Ráadásul a vb óta semmit sem mutat.

  • JackkBauer Válasz erre 2011. 12. 08. 11:48  [10]
     
     

    Jahh, plus abban az évebn Diego Milito a 30-ba se (!!!!) került be. Miért is? Jahh igen, szar volt ősszel, csak tavasszal eldöntötte az olasz bajnokságot, az olasz-kupát, és a BL-döntőt. Tényleg, marha hiteles az aranylabda...

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 08. 11:51  [11]
     
     

    @Campione: Dehogy tette egyedül. Eto'o, és Milito remek formában voltak.

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 08. 11:52  [12]
     
     

    @JackkBauer: Nem nagyon láttam Messsit szar formában játszani. irigyek vagytok.

  • pwnerer Válasz erre 2011. 12. 08. 11:52  [13]
     
     

    @JackkBauer: Köszönöm! Pedig már megijedtem, hogy én vagyok egyedül olyan hülye, hogy szerintem Sneijderrel eléggé kiszúrtak akkor. A Militos dolgot meg el is felejtettem, de az tényleg a non plus ultra volt, hogy oda sem került be. Persze gondolom ezt azzal magyarázná a szerző, hogy attól még nem volt élmény nézni a játékát - pedig akkor egy az egyben szinte bárkit megvert, és életveszélyes volt a kapu előtt.

  • pwnerer Válasz erre 2011. 12. 08. 11:55  [14]
     
     

    @krokodil22: Te meg beteg vagy, de ezt a fórumokon már többször bizonyítottad.
    Az, hogy Eto'o meg Milito remek formában volt, és, hogy annyi gólt lőttek, azt jó nagy részt Sneijdernek köszönhetik, persze neked erről fogalmad sincs, mert megkockáztatom, hogy az Inter-Barca, Barca-Inter meccseken kívül egyszer sem láttad játszani Sneijderéket. Nem mi vagyunk az irigyek (nyilván az vagyok, főleg, hogy mint írtam imádom Messi játékát), hanem neked van kóros imádatod Messi felé, és nem bírod feldolgozni, ha valaki bárkit elé mer helyezni.

  • galaxie500 Válasz erre 2011. 12. 08. 12:03  [15]
     
     

    T. szerző!
    A tavalyi év azért volt problémás, mert az Aranylabda-szavazás HAGYOMÁNYAIVAL SZEMBEN ÚJ SZISZTÉMA LÉPETT ÉLETBE? EZÉRT NYERT LEO MESSI. Már korábban is voltak változások (pl. amikor először lehetett NEM CSAK EURÓPAI, hanem EURÓPÁBAN JÁTSZÓ játékosra is szavazni, lásd George Weah, és onnantól, de csak onnantól sokan más földrészről), illetve értelmezési eltérések (a naptári éves felfogás vs. futballszezon), de tavaly még a kritériumrendszer is egyértelműen megváltozott. Ami korábban AZ ADOTT NAPTÁRI ÉV KIEMELKEDŐEN TELJESÍTŐ ÉS KIEMELKEDŐEN EREDMÉNYES (a megnyert címek súlyozottan számítottak, lásd számtalan példa Cannavarótól Belanovig) JÁTÉKOSAINAK DÍJA volt, az egyszerűen A VILÁG LEGJOBB JÁTÉKOSÁVÁ vált. Ez ennyire egyszerű, és a felháborodás is érthető volt, nehéz egy hagyománnyal szakítani, az átértelmezést megszokni. Én magam is azt mondtam, hogy AKKOR MIÉRT NEM NEVEZTÉK ÁT A DÍJAT? Ez a díj eddig mást jelentett. A különbséget konkrétan érzékeltetve: az eredeti rendszerben tavaly kb. Xavi, Sneijder, Iniesta lett volna a sorrend, az újban pedig Messi, C. Ronaldo, XY, attól függően, kit tekintünk még nagyon jó játékosnak. Ha az Aranylabda eddig is így működött volna, akkor pl. Zidane-nak lenne 3-4, az igazi Ronaldónak is kettőnél több, és innentől hosszú évekig csak C. Ronaldo és Messi nyerhetnék, mert ők a legjobb játékosok. Ez lehet, hogy így is lesz egyébként, már évek óta övék a hegemónia... Csak ennyi volt a különbség röviden, ezek tények, hoztak egy döntést, a díjat ugyanúgy hívják, csak más rendszerben.

  • tfselllo Válasz erre 2011. 12. 08. 12:07  [16]
     
     

    egy évet kell nézni.. ha augusztustól észrevehetetlen egy labdarúgó, akkor nehogy már aranylabdát nyerjen!

  • tr Válasz erre 2011. 12. 08. 12:13  [17]
     
     

    @JackkBauer: nem nagyon tudok mit hozzátenni ehhez.
    Talán annyit, hogy csinálni kellett volna Messinek valami díjat, amit megkaphat hype alapján minden évben (sőt, nem is kell új díj, ott volt a FIFA World Player), az Aranylabdát meg megtartani olyannak, amilyen volt (konkrétan tudjuk is, a France Football régi szisztémája alapján Sneijder győzött volna). Az meg nem kérdés, melyiknek volt nagyobb presztízse. Kiemelném a múlt időt.

  • SzabadosGabor Válasz erre - http://szabados.blog.nepsport.hu/ 2011. 12. 08. 12:38  [18]
     
     

    Sziasztok

    Többek közt azért is jó a szubjektív díj, mert lehet rajta vitatkozni - a gólkirályi címeken ritkán szoktak.

    @JackkBauer: Cannavaro 2006-os Aranylabdája számomra szintén negatív példa, akárcsak Zagorakisz említett 2004-es díja. Éppen azért hitelesebb az új, FIFA által bevezetett rendszer (amelyet @galaxie500 is említ), mert nem kiszámítható módon, Cannavaro-mintára hirdetnek eredményt. Néha a FIFA is csinálhat jót :)

  • tr Válasz erre 2011. 12. 08. 12:52  [19]
     
     

    @SzabadosGabor: miért lenne attól hitelesebb, hogy nem tudjuk előre az eredményt? Az Év Ázsiai Futbaliistája díj hitelesebb attól, hogy sosem tudjuk, ki ér rá elmenni az átadóra?
    Egyébként szerintem semmivel sem lesz váratlanabb, mint eddig, azért egyetlen meglepő eredményből még kicsit korai lenne azt a következtetést levonni, hogy kiszámíthatatlanabb ez a rendszer.

  • Trust9 Válasz erre 2011. 12. 08. 13:00  [20]
     
     

    Messi megesernyőzi a világ legjobb kapusát, majd kapásból vágja a labdát a hálóba az év egyik legfontosabb meccsén.....Abban a mozdulatsorban benne van minden. Ha elég jól figyeletek, akkor többé nem lesz kérdés hogy ki a legjobb.

  • SzabadosGabor Válasz erre - http://szabados.blog.nepsport.hu/ 2011. 12. 08. 13:15  [21]
     
     

    @tr: akkor pontosítok: "...Éppen azért _volt 2010-ben_ hitelesebb az új, FIFA által bevezetett rendszer..." Arra én sem jósolnék, mi lesz később :)

  • dvids Válasz erre 2011. 12. 08. 14:01  [22]
     
     

    Egyetlen gond volt a tavalyi aranylabdával, hogy nem volt meghatározva a kritériumrendszer. Nemcsak számunkra, a közönségnek nem, hanem még látszólag (legalábbis egyénre lebontott eredményeket nézve) a szavazóknak sem. Vagy ha meghatározták hát azt nem verték nagy dobra.

    De ha azt mondjuk, hogy innentől a legjobb formájú és képességű játékos kapja az aranylasztit, ami rendben van, lehet így is, de akkor Sneijdernek egy paraszthajszállal csak meg kellett volna előznie Iniestát. Ini, bármennyire is kedvelem, de a teljes tavaszt kihagyta sérüléssel, a VB-n jó volt, lőtt egy döntő gólt, ősszel is jó volt. Sneijder az őszt hagyta ki, viszont a tavaszt végigjátszva, nem is akárhogy győzelemre vezette az Intert több fronton. A VB-n nem volt káprázatos, de jól játszott. Ez nálam a holland fele billenti a mérleget, még ha nem is kedvelem.

    Amúgy pedig az aranylabda történetében nem az első, nem a legnagyobb tévedés, egyébként is túlértékelt dolognak tartom, egyéni díj egy csapatsportál, ugyan már... érdekesség, de nem sok mindent befolyásol a labdarúgásban.

  • leilamessi Válasz erre 2011. 12. 08. 15:47  [23]
     
     

    Ez igaz ! Jó persze mert Messi nem teljesít úgy a válogatottba.. Hát mert a válogatott csapattársai közöl valamelyik úgy teljesít mint a klubjában? NEM. Ezért kapta ő mert a válogatottban is jól játszik csak akkor nem gólokat lő hanem gólpasszokat ad (főleg ha berúgják). Ezért kapta tavaly és az ideit nem vehetik el tőle! Visca Barca <3

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 08. 19:17  [24]
     
     

    @dvids: Ha szerinted tévedés volt a tavalyi aranylabda, ne nézz focit!

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 08. 19:19  [25]
     
     

    @pwnerer: Dehogy vagyok beteg. Láttam játszani. Aztis láttam, hogya vb után semmit sem mutatott. Messi azon a poszton, ahol Sneijder játszott, ugyanolyan jó azon a poszton. Tudom, sneijder készítette elő a gólokat, de akkoris volt, aki berugja, aki meccseket dönt el.

  • Zoli Válasz erre 2011. 12. 08. 20:34  [26]
     
     

    Csak öt rossz meccse volt a vn-n. Ez vicc vagy mi fasz? A vb-selejtezőn sem igazán brillírozott a kis törpétek. Az argentin válogatottban a teljesítménye megegyezik a 0-val. Ha mostanában vki a válára vette ott az írányítást akkor az Di María, Agüero vagy Di María. Sztem Di María az egyébként. Elismerem Messi egy nagyon jó játékos, de nem a legjobb. Messi csak egy olyan mellet zseni, mint Xavi. Ezért sokkal inkább neki adnám. C. Ronaldó pedig minden meccsén betalál szinte amióta a Realba jött és az utolsó 2 Mu-s idényén is igaz volt ez. Ráadásul egyre inkább csapatjátékos. Igaz CR tavaly egy Spanyol Király Kupán semmit sem nyert, de ha tavaly Messi egy Spanyol Bajnoki trófeával megnyerhette, akkor CR idén miért ne nyerhetné meg a Messilabdát? :P

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 08. 20:50  [27]
     
     

    @Zoli: Szerinted Higuaínnak ki a fene adja a remek labdákat Di Maríán kívül ??? A vb óta igenis jól játszik. Vak vagy, de nagyon. Egyáltalán nem függ Xavitól. CR azért nem nyerheti meg, mert Messi lett a liga és a bl legjobb játékosa! messi playmakerként is világklasszis. Messi is betalál majdnem minden meccsen. Ronaldo önző továbbra is. A királykupa és a bajnokság nem ugyanaz, ráadásul Messi a bl-en akkoris jobb volt. A vb-én Messi rengeteget segített. Szerinted hogy a francba lett annyi gól az argentinoknál? Aranylabdára jelölték. CR-t nem, mert annyit sem mutatott.
    Beteszek egy linket. Ha szerinted Messi rosszul játszi, ne focit nézz.
    www.mundoalbiceleste.com/Article.aspx?id=2574#tab2

  • RaulCR7 Válasz erre 2011. 12. 08. 21:07  [28]
     
     

    Nem olvastam végig a cikket, mert már elég unalmas és lerágott csont téma, ugyanakkor sok dolgot nem értek? Miért annyira egyértelmű, hogy idén Messié lesz a cím? Mitől nyújtott jobbat, mint tavaly és tavalyelőtt, hogy olyanokat kell olvasnom, hogy a 3 aranylabdájából ez lenne a legjobban megérdemelt, vagy, hogy tavalyhoz képest nem kell nézni semmit, mert sokkal jobb idén...?! Valamint. Ugyebár ez egy egyéni cím (sajnos csak elméletben), azaz a játékos teljesítményét nézzük. Akkor egyértelműen CR-nek kell adni (nem)?! Ugyanis CR-nél kétség sem merülhet fel, hogy az idei éve jobb volt, mint tavaly. Valamint. Ő döntött meg rekordokat nem Messi. Kettejük közül is, CR-nek van jobb mutatója (kevesebb meccs 1-2 góllal több), mint a közel 10 meccsel többet játszó Messinek.
    CR a válogatottban idén 5-tel lőtt többet, Messi 2-vel a szuperkupában, CR a bajnokságban rekordot döntve +10/11, kupában egál, BL-ben x-el több Messinek, de így is CR van pluszba. Akkor miért is Messié a cím? Csak azért mert a Reálnak egy kupagyőzelme van, a Barcáé meg a BL és a bajnokság volt? Akkor kérdem én. Mindegy, hogy ki lesz a gólkirály a BL-ben és a bajnokságban idén, mert azé a labda aki nyeri ezeket?

  • sevcsenko89 Válasz erre 2011. 12. 08. 21:23  [29]
     
     

    2006-ban kinek adtátok volna, ha nem Cannavaronak? Öt év eltelt azóta, egyetlen épkézláb indoklást nem láttam más MELLETT, mindig csak azt, hogy az olasz Madridban mennyire szar volt (mondjuk amilyen védők bohóckodtak mellette, nem is csoda).
    A többieket nézve meg: Klose kb. csak a VB-n volt jó, Henryn elment az Arsenal BL-döntője (2 hatalmas ziccert hibázott 1-0nál, a végén fordított a Barca), Zidane a VB-n visszavonult, Ronaldinho pedig a VB-n indult el a lejtőn lefelé. Még Buffon lett volna az, akire azt mondom, hogy az övé lehet, de egyrészt ő kapus, akinek azért tényleg 100 évente egyszer lehet adni, másrészt meg ősztől ugye a másodosztályban védett a bundabotrány miatt kizárt Juvéban. Egy szó, mint száz, senki más nem érdemelte meg jobban. Szerintem...

  • RaulCR7 Válasz erre 2011. 12. 08. 21:28  [30]
     
     

    @sevcsenko89:

    Jó kérdés, viszont az is elég szembetűnő hogy 2003-tól kezdve (Nedved, Seva, Ronaldinho, Cannavaro és Kaka) 2007-ig bezárólag, az aranylabda után szinte észrevehetetlenné váltak a díjazottak. Azaz nem kerültek az aranylabda közelébe se. Kákánál igaz közrejátszik a sok sérülés is. CR és Messi viszont tartja a formáját. Sőt talán fokozzák?!

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 08. 22:37  [31]
     
     

    @RaulCR7: Messi nem döntött meg rekordokat? Nézz ennek utána! Kubala rekordját megdöntötte. Messi jobb volt a ligában, mint CR. CR akkor rúgott egy csomó gólt, mikor már eldőlt a bajnokság. Messi meg nem játszott, mert bl döntőre készült. A válogatottban Messi a jobb.
    Nemcsak a gólok számítanak. Nézd meg, mennyire benne van az eredményekben. A spanyol szuperkupában is jobb volt. 3 gól két gólpassz. Messi azzal jobb idén, hogy egyre jobb labdákat képes adni a társaknak.

    www.mundoalbiceleste.com/Article.aspx?id=2574#tab2

  • italy Válasz erre 2011. 12. 09. 0:02  [32]
     
     

    @RaulCR7: Ma már más szelek fújnak. Nem CSAK Messi és CR fokozza a teljesítményét. De a foci iparág is jól köréjük épült a csapatukban jónéhány százmillió euro formájában. Nézd meg hogy gazdálkodik ma a Barca és a Real. A legnagyobb márkanevek lettek. Vesd össze a korábbi győztesek klubjával. Ott is fokozták a teljesítményüket a játékosok Nedvedtől Kakáig. Csak az ő csapataik még főleg a focira koncentráltak, nem a távolkeleti meg egyéb piacokra. (szerencsére)
    Ennek köszönhetően a kis tarajos brazil is nemsokára fehér királyi mezben fog pompázni 50-100 milla euróért cserébe. A 13-17 éves európai tini korosztály egy hónap alatt visszahozza mezeladásokból meg majd szép tarajos relikviákból. És most már ez a lényeg, nem csak a naturális foci. A spanyol tabella 3. helyétől lefelé még mindig a klasszikus értelemben veszik a focit...
    Na akkor ez is egy közgazdász vélemény volt, ha már a beharangozóban jól felépítették a tisztelt írót! Üdv!

  • Campione Válasz erre 2011. 12. 09. 0:29  [33]
     
     

    @krokodil22: Persze, Ők is formában voltak, de Sneijder nélkül nem ment nekik sem annyira jól. Eto'o mondjuk erre rácáfolt a következő évben.

  • RaulCR7 Válasz erre 2011. 12. 09. 10:19  [34]
     
     

    @krokodil22:
    Nem mondom, hogy nem döntött, de CR rekordja azért mindjárt kicsit több vagy más, mint Kubala rekordjának megdöntése. Az kb. ugyanaz, minthogy CR Puskásét döntötte meg. Messi nem volt jobb a ligában, mint CR. Az lényegtelen, hogy CR mikor (is) lőtt gólokat, mivel ugyan annyit ér az összes gól. És különben is Messi +10 meccsen lőtt +/- 2 gólt idén, mint CR. Amúgy ha már a válogattat írtad, én csak a gólokról írtam. Szóval akkor jegyezzük meg, hogy Messi mellett CR is hány támadásban, gólban volt még benne góljain kívül.
    Szuperkupában írtam, hogy 2 góllal többet lőtt Messi.:) De mindegy, hisz sosem tudjuk meggyőzni egymást.:) Szerintem CR sokkal jobb, sokoldalúbb ennyi.:)

  • RaulCR7 Válasz erre 2011. 12. 09. 10:20  [35]
     
     

    @italy:

    Gondolom a tarajos az Neymar:). Az csak ne akarjon Madridba jönni:). De értem én mit mondasz ez így van valóban.

  • torre Válasz erre 2011. 12. 09. 11:03  [36]
     
     

    Ahogy JackkBauer írja: A favoritnak a derby napján kell jól futni. Márpedig tavaly a derby a VB volt. Forlánt azért választották legjobbnak, mert a szavazatokat a díjkiosztás miatt minden esetben már a döntő előtt kell leadni. De döntő után is van szavazás, és ott már Andrés Iniesta lett a legjobb. Nem véletlenül. Eldöntötte Chile, Portugal meccset, végül a döntőt. Egyszerűen képtelenek voltak tartani, a legtöbb szabálytalanságot ellene követték el, pedig nem csatár. Messi talán jobban tud focizni, Xavi talán jobban megérdemelte volna, de 2010 legjobban játszó játékosát úgy hívják, hogy Andrés Iniesta Luján.

  • oscard Válasz erre 2011. 12. 09. 17:10  [37]
     
     

    T. Szerző Úr !  Milyen szöveg az, hogy aki tavaly nem messit látta a legjobbnak akkor nem ugyanazt a meccset nézte? Én pl. minden meccsét láttam és láttam azt is amit kegyed úgy látszik nem, hogy messi csak a barcában rúg ennyi gólt il. csak a barcában jó ahol Xavi Ini és Dani szolgálják. Ahogy kikerül a burokból már gyenge, sokszor a válogatottban a csapata leggyengébbje volt. Ellentétben CR-el aki már a 2. nagy klubban bizonyít.m Addig amíg CR nem volt a Ligában addig azt hallottuk, hogy senki sem képes annyi góólt rúgni mint messi. Lám-lám ez a tézis megdőlt. Szívesen megnézném messit az angol, vagy az olasz ligában mennyit "fickándozna" . Elárulom : nem sokat . Korántsem lenne ilyen jó. Több okból is.  Szóval mielőtt a T. Szerző kinyilatkozna, hogy ki milyen meccset látott vagy sem előbb kicsit nézzen szét és akkor észreveszi, hogy messin kívűl is van futball.

  • HAnonymus Válasz erre 2011. 12. 09. 18:57  [38]
     
     

    Még jó hogy a tudós-szurkolók nem annyira hülyék mint mi, foci-szurkolók. Hogy jön ahhoz bárki, hogy kiosszon egy Nobel-díjat? Miért nem savazzák több 10ezren azt, aki megkapja? Biztos hogy ott is össze lehet szedni az adott év fizikus meg közgazdász Sneijderjét meg Iniestáját, akik mennyire megérdemelték volna, de mégsem kaptak. És egyébként valószínűleg az is csapatsport, nem hiszem hogy bárki egyedül nekikezd kutatni mostmár bármit.
    Ha egy olyan díjat oda lehet adni konkrét kritériumrendszer nélkül, akkor nehogymár egy tyúxaros aranylabdát ne lehessen. :D

  • Jango Válasz erre 2011. 12. 09. 20:23  [39]
     
     

    @pwnerer: igazad van sok mindenben,de azt el kell ismerned,hogy Messi körömgombájában is több tehetség van mint Sneijder egész lényében.
    A díj legyen a legjobb játékosé,és ne azé aki nyer egy trófeát egy CSAPAT tagjaként ahonnan csak alig emelkedik ki! Sneijder remek focista,de tucat!!!!! Messi szintü játékos jelen pillanatban nincs még egy,bár Céróbáró is hasonló szintet képvisel.

  • Jango Válasz erre 2011. 12. 09. 20:30  [40]
     
     

    @oscard: Már bocsi,de Messi az elmúlt 3-4 évben találkozott a BL-ben a legerősebb angol csapatokkal,és rendre porig alázta őket!!! Íme egy kis ízelítő arról,hogy miről beszélek,mert szerintem szükséged van rá! Itt éppen a PL egyik legjobb védőjéből komplett hülyét:www.youtube.com/watch?v=fLsiM-GJRQ0
    Ha kicsit körülnézel a videók között,látni fogod mit művelt az Arsenal védőivel is! Remélem nem gondolod,hogy photoshoppal csinálták őket!

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 09. 21:13  [41]
     
     

    @oscard: Te olyan vak vagy, hogy hihetetlen. A gyűlöleted elvakít.

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 09. 21:14  [42]
     
     

    @torre: De egész évben hol volt Iniesta????

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 09. 21:17  [43]
     
     

    @RaulCR7: Mégis csak Messi kapta a ligaCR csak a 11-esek miatt tud versenyben lenni. Messi a sokoldalúbb.

  • tomika1886 Válasz erre 2011. 12. 10. 13:02  [44]
     
     

    @krokodil22: Elképesztő, hogy milyen elfogultan írsz. Látszik, hogy oda és vissza vagy Messiért, de ez még nem indok arra, hogy más érveket ne vegyél figyelembe. Kérdem én, ha Messi megkaphatta tavaly az Aranylabdát, amikor a Barcelona a számot tevő trófeák közül mindössze egyet, a spanyol bajnoki címet gyűjtötte be, akkor idén miért ne kaphatná CR? A tavalyi aranylabda szavazás nagyjából azt bizonyította, hogy sutba dobható egy BL-győzelem, egy világbajnoki cím, mert a díjat úgyis az kapja, aki a leglátványosabban futballozik. Ilyen alapon viszont körülbelül az elkövetkezendő 7 évben ne adják másnak a lasztit, csak Messinek vagy CR-nek, mert ők játszanak a leglátványosabban. Szerintem az ideális az lenne, ha a szavazást összekötnék egyéni teljesítménnyel és a megnyert trófeákkal. Tavaly nagyon nem ezt tették, és ez hiba. Nyerje meg Messi az Aranylabdát, ha ő a legjobb, és mellette komoly díjakat is nyert!! Ez szerintem nagyon fontos kritérium kéne hogy legyen. Tavaly Xavi spanyol bajnok lett, vb-győztes. Végig karmestere volt a világbajnokságot megnyerő spanyol armadának. Sneijder ezüstérmes lett a vb-n, azt megelőzően a két olasz trófeát, és a BL-t is begyűjtötte, emellett piszok jól játszott. Messi szintén jó volt, de CSAK spanyol bajnok lett, ami nálam egy vb-címmel és egy BL-győzelemmel szemben nem lenne elég.

  • tomika1886 Válasz erre 2011. 12. 10. 13:06  [45]
     
     

    Emellett azt írod, hogy az argentin válogatottban jobb, mint CR a portugálban. Kövezz meg érte, de ezt én egyáltalán nem veszem észre. Ronaldo nem akármilyen gólokkal keserítette a bosnyákokat a pótselejtezőn, kiválóan focizik. Messi se rossz, de szerintem a Copán egyenesen botrányosan játszott. Lehet azon vitatkozni, hogy azért, mert nem a megfelelő szerepkörben játszatták, vagy csak simán ennyire futotta az albicelestében, de tény, hogy nem játszott jól. Azt mondod @krokodil22, hogy Sneijder posztján képes olyan teljesítményre, mint a holland. Szerintem egyáltalán nem.

  • sanya17 Válasz erre 2011. 12. 10. 13:08  [46]
     
     

    Messi a legjobb erről vitát nyitni értelmetlenség

  • tomika1886 Válasz erre 2011. 12. 10. 13:08  [47]
     
     

    @SzabadosGabor: Az írás számomra egy kissé komolytalan, méghozzá azért, mert egyáltalán nem objektív. Persze nincs megírva, hogy egy blogbejegyzés nem lehet szubjektív, de nálam az ideális poszt nem fújja ennyire látványosan az egyik érvet, ha érti, mire gondolok.

  • tomika1886 Válasz erre 2011. 12. 10. 13:10  [48]
     
     

    Az Aranylabda-szavazást pedig alapból posztokra bontanám. Így kiváló kapusok, művészi védők vagy vkp-k soha nem kaphatják meg.

  • sanya17 Válasz erre 2011. 12. 10. 13:10  [49]
     
     

    tavaly 600 szakemberből 400-an rá szavaztak, ne már te dönts el, hogy ki érdemli meg ennek tudatában az aranylabdát!

  • oscard Válasz erre 2011. 12. 10. 15:27  [50]
     
     

    Nem godolom, hogy photoshoppal ! De azt gondolom, hogy a chelsea ellen-mikor ővrebő- sehol sem volt. sehol sem volt a tavalyi Arsenal ellen sem , továbbá  az Inter ellen sem. Ráadsául nem tudom miről beszélsz, én ugyanis arról, hogy angol, vagy olasz ligában játszana. Ez nem ugyanaz mint, a barcával az angol vagy olasz ellen. Továbbá nincs szükségem az izelítőre, de ha te meg azt szeretnéd látni, hogy messi szar a vál ban akkor, nézd meg a bolív- arg, venez-arg, arg-brazil, és még lenne jó pár meccs, neked lenne erre szükséged, hogy a lila köd kissé oszoljon.

  • tomika1886 Válasz erre 2011. 12. 10. 15:45  [51]
     
     

    Egy szóval se mondtam, hogy nem érdemelte meg te hülyegyerek. De élből lesöpörni azokat a véleményeket, mely szerint más is kaphatta volna, szerintem nagy f*szság.

  • tomika1886 Válasz erre 2011. 12. 10. 15:47  [52]
     
     

    @Jango: A te első hozzászólásod meg nevetséges, miszerint a körömgombájában is több a tehetség. Aki ilyet mond, annak semmi köze a focihoz.

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 10. 15:56  [53]
     
     

    @oscard: POnt az argentin-brazil meccset írod, mikor ő volt az egyetlen, aki gólt rúgott. Hagyd már a hülyeségedet. Bolívia elleni meccsen a bíró katasztrófa volt. Higuaín gólját nem adták meg. Messi sokat tett azért, hogy az gól legyen. Láttam a meccseket!!!

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 10. 16:05  [54]
     
     

    @tomika1886: A copán botrányos volt? Egyáltalán nem láttad a meccseket! Rengeteg remek labdát adott, amit a többiek elszúrtak. Nem tudtak gólra váltani. Ebben biztos vagyok. Ha láttad volna, nem írnád ezt.
    . Felhozod a bosnyákok elleni meccset. Én meg a Kolumbia ellenit. Messinek volt köszönhető, mind a két gól. Messiékne keményebb elenfeleik voltak, vannak.

    Mintha Messi semmit se tenne, hozzá ahhoz, hogy kijussanak a vb-re. A GÓLOKON KÍVÜL MÁS IS VAN A FOCIBAN, MÉGPEDIG A GÓLPASSZOK, AMIBEN MESSI NAGYON JÓ. NEM A GÓLLÖVÉS A FELADATA!!!!

    Ezt nézd meg, és utáEna mondd, hogy szar a válogatottban
    www.mundoalbiceleste.com/Article.aspx?id=2574#tab1

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 10. 16:12  [55]
     
     

    @tomika1886: Messi egész évben jobban játszott, mint CR. Messi a BL-ben jobb volt. A liga legjobb játékosa díjat is ő kapta. A szuper kupán is ő volt a legjobb. Messié az aranylabda. egyszerűen azért, mert jobb játékos,

  • Viridis Aquilae Válasz erre - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2011. 12. 10. 18:18  [56]
     
     

    Azt állítja, hogy a futballban a szubjektív értékelés szerepe rendkívül fontos, mert ezzel lehet kiemelni az egyéniségeket. Ez idáig rendben is van. Sportközgazdászként nyilván tudja, hogy egy sportoló megítélése viszont nem csak a pályán nyújtott teljesítményére korlátozódik, különösen igaz ez a legnagyobb sztárfocistákra, mint Messi vagy C.Ronaldo. Az ő megítélésüket nagyban befolyásolja, hogy sokkal eladhatóbb emberek, márkanevekké váltak. Mikor Messi megkapja az aranylabdát, nem csak a focista kapja meg, hanem a márkanév. Sőt, csak táplálják a márkát, az aranylabda a reklám, amitől még értékesebb lesz a márka. Mondjuk Messi pont nem egy olyan futballista volt akit sikeressé kellett tenni ily módon, hisz talán már a második aranylabdája nélkül is a legnagyobb márkanévnek számított. De, ha ezt ön a következő sorában meg is cáfolja, akkor miért állítja, hogy ez bizonyítaná azt, hogy mi ezen díjak feladata, célja?

    Az a baj, hogy a futball szakmai oldalát nem nézi, gondolom ezt a Zagorakisz példából. Persze sportközgazdászként, inkább a a gazdasági oldalát nézi, érthető. De Zagorakisz sem véletlenül lett az EB legjobbja akkor, nem csak azért nyert, mert a győztes csapat tagja volt. Persze lehet, hogy a felületes szemnek Baros 5 gólja vagy Figo cselei látványosabbak voltak, ugyebár azokat bárki kiszúrja. Ettől még, a mezőnymunka, egy csapat irányítása legalább annyira fontos és kiemelkedő lehet. A szurkolók nem tudják felidézni, de a szurkolók nem is kompetensek ennek megítélésben.

    Ugyanakkor tudni kell, hogy Messi azért nyerhetett tavaly, mert változott a szavazási rend, és Pápua Új-Guinea kapitányától kezdve Montserrat csapatkapitányáig mindenki szavazhatott. Itt jön képbe megint, hogy a márkanévnek számító sztárfocisták nyilván többet mondanak egy a világ végén és nem a futball vérkeringésében élő embernek. Nem véletlenül volt ez az európai aranylabda, az európai újságírók díja. Mellesleg a szakírók Sneijdernek adták volna, ők biztosan máshogy látták a holland teljesítményét.

    Emellett kiderül, hogy ha focisták szavaznak az érzelmek vezérli az egészet. A válogatottak csapatkapitányai klubbéli csapattársaikra szavaztak, az argentin szövetség nem is adott le semmilyen szavazatot, nehogy Messi ellenfeleit támogassák. Ez főleg objektívvá teszi az egészet.

    Ha a szubjektivitásra hivatkozunk, akkor bármilyen döntést meg lehet indokolni, azt is, ha egy nb1-es focistára szavazok. Pont ezért nem jó érvelés, ha azt mondom, hogy kinek a játékát élveztem a leginkább (meg ugye nem feltétlen az a legjobb), ezért kell azt nézni, hogy egy adott évben ki volt a legjobb. Az első mérőpont, hogy ki vezette győzelemre a csapatát, ez, ugye Messinek nem sikerült. Aztán milyen szerepet játszott a győzelemben. A futballban mindig csak a győzelem fog számítani, akár egyéni, akár csapat díjról beszélünk, ezt megkerülni lehetetlen, ezen az elven bárki nyerhet a világon, aki számunkra szimpatikus. Talán az sem véletlen, hogy minden szakértők által kiosztott, fontos különdíjnál (BL, VB) megelőzte Sneijder Messit.

    Magyarán abszolút nem csak a csapateredmények döntenének, különben miért ismerték el az adott évben Sneijdert külön egyénileg is? Ezért hibás az elgondolás.

    A fő probléma, hogy a szerző memóriáját megtépázta az idő, az eltelt egy évben Messi szárnyal, Sneijder pedig nem. De Sneijder abban az évben abszolút kiemelkedett, a BL és a VB is inkább róla szólt, mint Messiről, ezt elismerték már egyéb módokon. Rosszkor jött ez a cikk, 1 éve bizonyosan nem így szólt volna. Messi győzelmébe bizony sportszakmai szempontokon kívül, sajnos más is beleszólt.

  • Viridis Aquilae Válasz erre - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2011. 12. 10. 18:30  [57]
     
     

    @stanleykubrick: Sneijder sérült és kimerült volt, ezért formába sem került, de valóban gyenge ősze volt. Ugyanakkor illene tudni, ha már ezt felhozod, hogy Inieste februártól-májusig pályára sem lépett, majd a vb-n sem játszott olyan szinten, mint Sneijder. Az viszont, hogy a vb ezüstlabdását, egyik aranycipősét, a BL sorozat legjobb középpályását esélytelennek minősíti valaki, a teljes hozzá nem értésre utal. Nem mondom, hogy Sneijder az egyetlen variáció volt, Xavi is megkaphatta volna. De a témát egyszerűen befolyásolja az azóta eltelt idő, változások. Nem nagyon lehet külön kiemelve a 2010-es évet nézni, hogy mást ne lássunk bele.

  • Crixus Válasz erre 2011. 12. 10. 21:42  [58]
     
     

    az a baj, h régen 2 díj volt, amit összevontak. Az év játékosa címet, mindig az kapta, aki csapattól függetlenül az év legjobb játékosa volt. Ez nyilvánvalóan Messi évek óta, talán csak C. Ronaldo mérhető hozzá képest. Az aranylabda viszont figyelembe veszi az azévben megnyert csapatcímeket is. Így nyerhette meg Cannavaro (világbajnok), ami sztem egy vicc volt és sok igazságtalanság volt benne. Pl Sevcsenko nem érdemelte meg 2004-ben, viszont korábban neki kellett volna kapnia vagy Ronaldo helyett 2002-ben Roberto Carlos érdemelte volna meg.

  • SzabadosGabor Válasz erre - http://szabados.blog.nepsport.hu/ 2011. 12. 11. 0:15  [59]
     
     

    @HAnonymus: Ez nagyon nagy volt, köszönöm! :)

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 11. 11:10  [60]
     
     

    @Viridis Aquilae: Messi a vb-én semmivel nem volt rosszabb Sneijdernél. Játékban semmiképpen. miért az érzelnek vezérelnék ezt a szavazást? Kár, hogy nem veszed észre, hogy Messi sokkal nagyobb játékos, mint Sneijder. Sneijder és Xavi nagyon jók, de mesiben sokkal több van, és kár, hogy ezt sokan nem látják. Ha Messi nem lő gólt, akkor már rosszul játszik? messi előkészítésben is nagyon jó, és remek gólvágó, jól lát a pályán, nagyon jól cselez.

  • 000Karesz000 Válasz erre 2011. 12. 11. 12:58  [61]
     
     

    Ennyi erővel Kovács II legyen az aranylabdás a megye 2-ből. Remekül játszott az egész szezonban, rengeteg gólt lőtt. Olyan előkészítései voltak, hogy az az 50 ember aki kijár a meccsre, nem győzte az állát felszedni.
    De igazatok van, most is meg tavaly is. Én is nagyon vártam már, hogy végre megint Argentína legyen a VB győztes, ráadásul ilyen kiváló húzóemberrel, aki EGYÉNILEG ilyen szenzációs és a 7 meccsből 6-ot egymaga döntött el.

    Vagy az is lehet, hogy rosszul emlékszem? Ááááá, biztosan nem.

  • werwolf88 Válasz erre 2011. 12. 11. 14:03  [62]
     
     

    A foci csapatsport. Ha a derbi napján kell jól teljesítenie egy játékosnak, akkor ehhez el is kell jutni arra a derbire, amit nem egy játékos, hanem a CSAPAT tesz meg. A csapat jut ki világeseményekre, a csapat megy tovább nemzetközi kupában, a klasszis játékos pedig él a lehetőséggel, és megmutatja, hogy ő a legjobb. Sokszor hallani, hogy xy "kilőtte a vébére a csapatát", vagy "belőtte a bl-döntőbe". Egyedül futott ki a pályára? A játékos erőfeszítése gólokat eredményez, ami továbbjuttatja a CSAPATOT, így újabb meccsen újabb lehetőség van a jó teljesítményre.
    Az eddigi módszernek volt értelme, mert megvolt az összefüggés, hogy amelyik csapatban a világ legjobbja játszik, az a legjobb csapat. Ez nem műkorcsolya, hogy ki tolja a legszebben. Messi is a csapatnak lövi a gólokat, nem azért, hogy megdöntse Kubalát.
    Sajnálom azokat, akik a kedvenc csapatukat kedvenc játékosuk alapján választják. Most jöhet a "deénahalálbanisbarcásvagyok" duma, de ha Messit, Villát, Xavit leigazolná a mahacskala, a barca pedig 10 éves lejtmenetbe kezdene, hányan maradnátok barcások? Csapatsport gyerekek, nem egy ember focizik, hajrá CSAPAT!

  • hihetetlenbarca Válasz erre 2011. 12. 11. 19:56  [63]
     
     

    + szerintem attól igazán nagy játékos valaki, hogy nagy(fontos) meccseken hozza magát... nézd már meg a kis ronidat... a clasico-kon pl egy nagy nulla. nem a betisnek kell 5öt rúgni...az nem nagy művészet. ellenben Messi. szinte minden fontos meccsen gól+gólpassz, mérkőzést eldöntő mozdulat, stb...nem lehet vele senkit egy lapon említeni. ezt sokan nem értik. mondjuk azok nem is értenek a focihoz. szóltam :D

  • hihetetlenbarca Válasz erre 2011. 12. 11. 19:58  [64]
     
     

    @RaulCR7: Messi több gólt lőtt idén (2011) mint cé. akkor meg miről beszélünk?! ja, jó sokaldalú volt tegnap is cé... :D mint általában a nagy meccseken :)))

  • hihetetlenbarca Válasz erre 2011. 12. 11. 20:03  [65]
     
     

    @oscard: én is elárulok egy titkot: tök hülye vagy :D (legalábbis a focihoz tuti)

  • hihetetlenbarca Válasz erre 2011. 12. 11. 20:09  [66]
     
     

    @tomika1886: nem, aki ILYET mond, annak nincs semmi köze a focihoz! :D jó, nagy játékos Snejder..de nem egy MESSI! :)

  • veikausliga Válasz erre 2011. 12. 12. 11:51  [67]
     
     

    max aranyeret érdemel, nem aranylabdát

  • Viridis Aquilae Válasz erre - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2011. 12. 12. 13:50  [68]
     
     

    Ha tudásról beszélünk és nem (egy adott év) teljesítmény(é)ről, akkor szerintem is Messi a numero uno. De ez a legszubjektívebb kérdés a világon, minthogy melyik étel a legfinomabb, melyik film a legjobb és melyik nő a legszebb. Ez alapján sosem osztottak díjat futballban. Ha most ez a trend, akkor pályafutása végéig, kizárólag Messi kaphatja a díjat, akármilyen szezont is fut, akármilyen formában is van, hisz tudjuk, hogy ő tudásban jobb, mint bárki más. Magyarul innentől Messi kap még 8-9 aranylabdát, aztán eljön a következő legjobb ideje.

    @krokodil22: tudom kislány, Messi ott is a legjobb volt, csak a világ nem vette észre. Véletlenül adták a Forlán, Sneijder, Villa hármasnak -sorrendben- az egyéni legjobb díjakat. Sőt Messi ott is a legjobb, ahol nem lép pályára. Ne fárassz légy szíves, komolytalan vitákba, komolytalan emberekkel nem megyek bele, ignorálj. Innentől én is ezt teszem veled.

  • oscard Válasz erre 2011. 12. 12. 16:33  [69]
     
     

    hihetetlen...! Fokozzuk a titkok elárulását: én pont fordítva gondolom, mármint úgy , hogy amit nekem címeztél a rád illik , de nagyon.

  • krokodil22 Válasz erre 2011. 12. 12. 20:14  [70]
     
     

    @Viridis Aquilae: Ezt a felsőbbrendű hangot felejtsd el, légyszíves. A vb aranylabdára akkor is jelőlték. Nem mondhatjuk, hogy gyenge volt. Lehet, hogy Messi 2010-ben bajnokságot nyert, mást nem, de egyénileg, és a mutatott játékban a legjobb volt. Messinek a gólokkal nem volt szerencséje a vb-én. egész évben magas szinten játszott. Hagyjuk már, hogy kinek kellett volna kapnia. Jó, hogy nem veszed el Messitől és adod Sneijdernek. Hihetelen vagy.

  • Viridis Aquilae Válasz erre - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2011. 12. 14. 16:48  [71]
     
     

    @krokodil22: hihetetlen vagyok. Hihetetlen, hogy nem egy elvakult, állandó frázisokkal érvelő (már ha ez érvelésnek nevezhető), ostoba kis fruska vagyok. Tudod, kemény példa, de pont olyan vagy, mint minden szélsőséges: szűk látókörű, elfogult és agresszív. Szerencsére ezt nem politikailag csinálod, csak a futball szempontjából, így meg ártani, nem ártasz senkinek (maximum az ember idegeinek). A saját blogjaimon moderálnálak, mert az úgy moderálási elvek szerint, már nem csak az egyszerű trollokat, hanem az ostobákat is ki kell szűrni, nagyon helyesen... remélem a népsport legtöbb felületén, azért nem lehet veled összefutni...

Szólj hozzá te is

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.