Iratkozz fel
Bemutatkozás
Szabados Gábor sportközgazdász vagyok. Az NSO azzal a reménnyel kért fel ennek a blognak az írására, hogy a megszokottól eltérő szemszögből tudok majd újat mutatni az olvasóknak – igyekszem ennek megfelelni.
Friss kommentek
Archívum
Linkek

Titkos pénzügyek?
Írta: SzabadosGabor 2010. szept. 8. 22:53


Nyilvánosságra kerültek a Serie A-ban futballozó játékosok fizetései, megtudhattuk, mennyit tesznek zsebre az olasz élvonal profijai Zlatan Ibrahimovictól Vass Ádámig.

Rögtön felmerült ezzel kapcsolatban több helyen, hogy ha külföldön a klubok nyíltan közhírré teszik a fizetéseket, akkor nálunk mi végre a nagy titkolózás? Ugyanez egyébként a nemrég véget ért átigazolási időszakban is előjött, hiszen a klubot váltó labdarúgókért fizetett átigazolási díjak is csak Magyarországon titkosak, külföldön nem. Legalábbis mi ezt gondoljuk.

Jelentem: külföldön ugyanúgy titkosan kezelik a klubok ezeket az információkat, mint nálunk.

Elég csak elolvasni az olasz béreket publikáló Gazzetta dello Sport eredeti cikkének első pár sorát, hogy kiderüljön: a csapatok által meg nem erősített összegekről, újságírói becslésekről van szó. Vagyis ezt a bérlistát sem a klubok hozták nyilvánosságra, hanem a tekintélyes olasz sportnapilap a saját információi alapján saccolt: bizonyos általuk ismert szerződések, esetleg belső körökből kapott fülesek adták a támpontokat, a többit pedig (főleg a középmezőnyt és az utánuk következőket) a játékosok sportszakmai összevetésével határozták meg. Valószínű, hogy a becslések közel járnak a valósághoz, az azonban biztos, hogy nem minden esetben eurócentre pontosak; az pedig még biztosabb, hogy az információk nem hivatalos forrásból, nem a kluboktól származtak.

Az átigazolási díjaknál is mindig ugyanez a helyzet: az összes transzferhez képest elenyészően ritka az az eset, amikor a két klub hivatalosan nyilvánosságra hozza a pontos összegeket. Aki nem hiszi, olvassa csak el a csapatok hivatalos honlapjain az átigazolásokról szóló híreket: nem fog benne ilyen adatokat találni. Itt is ugyanúgy újságírói becslésekről van szó, ezeket veszik át aztán a hírügynökségek és végül a magyar médiumok; csak amikor az összegekről olvasunk, a „sajtóinformációk szerint” mondatrész gyakran elkerüli az olvasók és a szerkesztők figyelmét.

Ha mindezt továbbgondoljuk, azt is mondhatnánk, hogy nem is a klubok politikája között van különbség itthon és külföldön, hanem a médiumok munkája között: amíg a fejlettebb futballkultúrájú országokban a sajtó minden eszközt bevet, hogy valamilyen módon informálja olvasóit az őket érdeklő pénzügyekről, addig Magyarországon ilyenkor jobbára inkább csak sajnálkoznak arról, hogy az adatok nem publikusak. Ez valahol persze a futball, mint iparág működését is jelzi, ami szorosan összefügg a sportág iránt megnyilvánuló érdeklődéssel. Nem véletlen, hogy máshol országonként több sportnapilap is megél a piacon, amelyeknek csupán a labdarúgással foglalkozó oldalaik száma egyenként kiteszi a Nemzeti Sport teljes oldalszámának többszörösét – ez pontosan mutatja, hogy mennyire kíváncsi a közvélemény a magyar futballra, illetve a teljes magyar sportra, merthogy azon belül azért még mindig a labdarúgás a legnépszerűbb idehaza is. (Tudom, a napilapok megélhetését befolyásolja a népesség puszta száma is, de a lényeg ettől ugyanaz. És arról ne is beszéljünk, hogy a kereskedelmi televíziók milyen gyakran mernek főműsoridőben magyar sporteseményt közvetíteni.)

Szumma szummárum, nálunk messze nincs olyan éles versenyhelyzet a sportmédiában, nincs komolyabb nyomás, amely rávenné a sajtót, hogy valahogy bevegyék a megostromolhatatlannak tetsző várat, és informáljanak olyan pénzügyi adatokról is, amelyeket a klubok hétpecsétes titokként igyekeznek őrizni. Mindez azért ironikus, mert a labdarúgók fizetése itthon talán még jobban is érdekelné az embereket, mint külföldön.

Hogy mikor fog mindez megváltozni? Ha azt a sok száz oldalt, amelyet más országokban naponta meg tudnak tölteni az újságírók a helyi futballról, nálunk is tele lehet majd írni szakmai információkkal, hírekkel, elemzésekkel, érdekességekkel és persze elsősorban jó eredményekkel. Onnantól már semmi sem maradhat titokban – bár akkor meg már talán senkit nem az fog érdekelni, hogy ki mennyit keres…

Címkék: fizetés, Szabados Gábor
Kommentek: 18 komment

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 18 komment érkezett

  • Wazull Válasz erre 2010. 09. 08. 23:20  [1]
     
     

    "Jelentem: külföldön ugyanúgy titkosan kezelik a klubok ezeket az információkat, mint nálunk."
    Ez volt a het vicce.

  • KToma Válasz erre 2010. 09. 09. 0:42  [2]
     
     

    Engem pontosan azért nem érdekel, hogy kedvenc csapatomban ki mennyit keres (több ezer EUR / hét), mert felmutatnak vmit. A magyar "profi" focisták pedig akármennyit keresnek, az túl sok a teljesitményükhöz képest.

  • O84MCMXII Válasz erre 2010. 09. 09. 5:22  [3]
     
     

    Szabados úr!

    Térdre borulok a fantasztikus írása elött.Végre valaki a szakmából aki bevallja amit már annyiszor írtam,mondtam, hogy a magyar sajtó,média minősíthetetlenül gyenge.És ez még akkor se elfogadható ha tudjuk a magyar sport és benne a labdarugás sem külömb.
    Se oknyomozó írásokat se valamilyen progresszív előremutató anyagokat nem lehet itt találni.A hírek fekete-fehér közlésén túl nincs élet.Sokszor naprakész fényképek sincsenek.Talán nem túlzok ha aztmondom bizonyos mérkőzéseken NS tudósítók megse jelennek személyesen csak átvesznek híreket máshonnan majd leközlik mintha sajátjuk lenne.A címlapok silányak csak úgy mint a 10 oldalas napilap....

    Angliában élek és had ne mondjam....de nem kéne hozzá Premier League csak egy kis igényesség a szebbre a jobbra.
    Ugyan ez a Sport tévé,nem értem miért nem lehet valami más szakembereket behíni a szokásos galeri helyett.Egyszerüen Hajdu Attila és társai szájában megalszik a tej.Nyiltan kéne beszélni vitatkozni bevonni a közönséget is az aktuális témákba.Mert Magyarországon is vannak események csak nincsenek kitárgyalva mert a média nem foglalkozik vele nem adnak teret a véleményeknek.jólenne egy sport rádió is ahova a szurkolók betudnának telefonálni és ők is bekapcsolódhatnának elmondhatnák véleményüket a dolgokról.

    Induljon már be valami.....

    Egyébként a fizetések tényleg nincsenek mindenesetben nyilvánosságra hozva.Olyan 70-30 lehet az arány.Hetvenről nem tudunk a harminc százalék amiről beszámolnak a klubbok a többi találgatás az önáltal is leírt módon.Legjobbakat!

  • humanda Válasz erre 2010. 09. 09. 9:50  [4]
     
     

    @KToma valószínű, hogy nem is tudod mennyit keres egy magyar focista csak vagdalkozol, mert ez most divat.
    Életedben nem rúghattál egyeneset a labdába és osztod az észt.
    Azt nem vitatom, hogy vannak túlfizetett labdarúgók, de ezt így divatmajom módjára kijelenteni elég nagy szellemi sivárságra vall.
    Egyrészt pl. a magyar válogatott tagjainak döntő többsége külföldön kapja a fizetését, tehát nem a magyarok fizetik őket túl. vagy minden olyan csapat szakmai stábja hülye lenne aki magyar játékost alkalmaz?
    Másrészt éppen a magyar futballban van nagyon sok olyan játékos akinek bére a velünk egy szinten levő országok játékosainak béréhez képest is sokkal lentebb van.
    De hangzatosan divatból pocskondiázni, fizetéstleszólni az látom megy.
    Meg összehasonlítani olyan országok focijával ahol euromilliárdok ömlenek a klubkasszába és hurrázni hogy milyen jó a csapatuk... hát...

  • Atesz799 Válasz erre 2010. 09. 09. 10:46  [5]
     
     

    Humanda, valószínűleg arra gondolt KToma, hogy az NBI színvonaltalan játékához képest ő nem adna ennyi pénzt a játékosoknak. Ráadásul ez nem is annyira rossz gondolat, hiszen, ha jobban belegondolunk, akkor hazai szinten mondhatni tudás és teljesítmény nélkül kereshet egy játékos annyit is akár, mint egy orvos (csúszópénz nélkül). Pedig az orvos termel, azaz gyógyít, a játékos pedig nem hozza az elvárt szintet. Szerintem igenis elég nagyok a hézagok és sajnos erre senki nem figyel. Kezdjük azzal, hogy a fizetéseket úgy állapítják meg a kluboknál, hogy versenyhelyzet van, míg a klubbot nem kezelik versenyhelyzetben, azaz, egy hazai klub sem tudna megélni közpénzpumpálás nélkül. Tehát miről is beszélünk?
    Azzonal, ahogy kőkemény üzleti helyzetbe kerülnének a klubok, azaz fenn állna a versenyhelyzet, el kellene tartani magukat, utánpótlást, stadiont fenntartani (nem építeni) egyből tartják a markukat. Persze nem kétlem, némelyik külföldi ország is pumpál pénzt a dologba, de ha ez így van, akkor talán felmerűlhet az emberben, hogy valamit lásson is a pénzéért, nem?

  • Atesz799 Válasz erre 2010. 09. 09. 11:06  [6]
     
     

    A cikkhez annyit, hogy az igényességet kellene itthon megtanulni és nem csak a szerkesztői oldalról, hanem a fogyasztói oldalról is! Én művelődéssel foglalkozó szakon végeztem és megdöbbentő, hogy mi folyik a hazai kultúrális életben, melynek része a cikkben említett "szaklap" értéke is.
    Mit várunk egy olyan médiától, ami butít és eltakar? Mit várunk egy olyan színházi élettől, amiben sztárnak kell lenni ahhoz, hogy elismerjenek és az előadás után fütyülve, tapsolva fejezzük ki a középszerűnél jóval alacsonyabb teljesítményt? Mit várunk egy porig rombolt szellemi világtól?

  • humanda Válasz erre 2010. 09. 09. 13:12  [7]
     
     

    @Atesz799
    Hát épppen ez az ! A cikk arról szól, hogy Mo-n nem nyílvánosak a fizetések. ha tehát nem tudja senki akkor mire fel írja valaki, hogy szerinte ehhez a színvonalhoz sok. csak mert divat ezt szajkózni?
    A magyar foci rossz. Ennek nagyon sok társadalmi, sportpolitikai, szervezési, szakmai oka van, ez nem a fizetéstől függ, ha kevesebbet vagy ha többet adnának akkor is rossz lenne.
    Ha én pl. a Sárisábi Olajütők elnökeként mondjuk csak a tizedét költhetném játékosra annak amit a BL-ben a legjobb nyolc közötti csapatok bármelyike tenné, alighanem magyar bajnok lenne a csapatom, sőt a válogatott gerincét is a mieink adnák. Egy tízéves MAGYAR focista semmivel nem rosszabb mint egy tízéves angol, olasz stb. Sőt semmivel nem rosszabb emberke mint egy tízéves úszó, atléta, kajakos vagy éppen gyeplabdázó. Azután ezt így nevelik a körülmények azokat meg úgy, de ez sem fizetés kérdés.

  • Atesz799 Válasz erre 2010. 09. 09. 14:31  [8]
     
     

    Humanda, nincs hírzárlat az NBI-ben és ha ismersz pár játékost és padkoptatót akkor azért ki tudod következtetni, hogy ki mennyiért adja el magát idehaza. Persze ez nem hivatalos forrás, de viszonyítási alapnak tökéletes, főleg úgy, hogy látod, hogy milyen körülmények között él!
    A magyar foci valóban rossz és valóban sok dolog befolyásolja, de közrejátszik az is, hogy azok a fiatalok, akikről írsz nem kapják meg a lehetőséget idehaza és több hazai klub külföldi játékosokkal tölti fel a keretét. A fizetést az is meghatározza, hogy ezek a mélyen tisztelt külföldi "labdazsonglőrök" mennyiért adják el magukat hazánkban.
    Sok múlik azon a környezeten, ahol nevelkedik a játékos, mit lát és lehet most mondani, hogy társadalmi, sportpolitikai stb. dolgok befolyásolják, de ezért találták ki az akadémiákat, ahol biztosítani kell a körülményeket. Nem csak a "bútorokat" kell megvenni, hanem a szellemi fejlődést is biztosítani kell.
    Sajnos az elmúlt 20-25 évben a Sárisábi Olajütőktől patinásabb hazai klubnál is láttuk, hogy elsumákolták azt a pénzt, ami a klub megélhetését az elkövetkező 10-15 évre vígan fedezte volna. Gondolok itt átigazolási trükkökre stb.
    Politikai hova(nem)tartozás nélkül kérdem, hogy a sport hogyan kerülhetett a célpontba amikor a fontossági sorrendet mérték és miért nem az oktatást karolja fel inkább a mindenkori állam, amikor sok gyerekek pl. nem tudja, 1848 és 1956 között mi a különbség?

  • tyupek Válasz erre 2010. 09. 10. 8:35  [9]
     
     

    Én pedig igazán kíváncsi lennék egy két játékos fizetésére!
    Csak azért, hogy milyen teljesítményt várjak el az itthoniaktól. Bár lehet, hogy pont ez az akadálya a nyilvánosságra kerülésének.

    A magyar foci nem a játékosok miatt rossz. Ők mindent tudnak a labdával. Mint mindenhol, itt is a vízfejjel van a legnagyobb probléma, nem a munkásokkal. És ehhez nem kell külföldről tudást hozni, megvan az itthon is, csak el van nyomva a dilettáns vezetés által. Ezen változtatni jelenleg esély sincs, majd kihalásos alapon fog végbemenni a dolog.

  • humanda Válasz erre 2010. 09. 10. 21:37  [10]
     
     

    Azért azt nem értem, hogyha a magyar focisták túlfizetettek, akkor miért igyekeznek élvonalbeli játékook az osztrák másod. harmadosztályba? Vagy ott még túlfizetettebbek? Akkor meg miért akar osztrák kapus védeni a Fradiban?
    Azért én azt gondolom, hogy ha látványos a külöbség egy pedagógus vagy kétkezi munkással szemben a magyar labdarúgó javára, mire az eljut a szerződésig 6-10 év igen kemény munka van mögötte. És akkor jut el, egy olyan ponthoz ( már ha eljut ), hogy van néhány éve az életét megalapozni. Jobb esetben, mert bármikor végleg lesérülhet. No és van még egy faktor ! Őt bárki bármikor, akár már a bemelegítés alatt amikor még nem is csinált semmit elküldheti a p...ba, vagy prostituált felmenőjébe. Kevesen tűrnék azt hiszem a civil életben.
    A lehetőség meg mindenkinek adott, senkit nem kergetnek el akiben NB I-hez való tehetség lakozik. persze irígykedni könnyebb .
    ( Atesz, Tyupek természetesen nem rátok értettem, csak úgy filozofálgatok )

  • w.kutya törp Válasz erre 2010. 09. 10. 23:45  [11]
     
     

    Az NBI-ben van körülbelül 400 játékos, abból jó ha a 10%-a mondható túlfizetettnek a teljesítményéhez képest. Én nem mondanám, hogy ez kirívó lenne más foglalkoztatásokhoz képest. Az én kollégiumi szobatársam NBI-es játékosként arculatszerződésen (nem tudom a pontos megnevezését, de gondolom tudjátok miről van szó) keresztül kapta a fizetését. Hát semmivel nem volt jobb egy középiskolai tanár fizetésénél, már ha megkapta időben. És szerintem van még kb. 20%, aki a magyar átlag bruttó bér fölött keres, de nem milliós összeget kap kézhez. Ez sem kirívó a hétköznapi ember bérhez képest. És nyugodtan elmondhatjuk, hogy Magyarországon senki nem azt csinálja ahhoz értene igazán, a fontos helyeken inkompetens emberek ülnek. Ők is mind túlfizetettek.

  • Atesz799 Válasz erre 2010. 09. 11. 1:55  [12]
     
     

    Humanada, igen, ez nagyszerű kérdés, de erre csak egy ésszerű választ ismerek, hogy akik elszerződnek a hazai foci életből, azok egyrészről megcsömörlöttek, mégpedig azért, mert látják, hogy mi zajlik itthon, gondolok itt a koma-bratyó kapcsolatra, gondolok itt a "TSZ"-elnök fia játszon inkább gondolkozásra stb.. Sajnos külföldön, akár az Osztrák második vonalban jobb, nyugodtabb körülményeket nyújtanak a felkészülésre. Aki fel tudja fogni labdarúgóként, hogy itthon csak kárba vész a tehetsége és elszánja magát, hogy külföldön próbálkozik, az csakis becsülendő. Más körülmények, más felfogás. Sajnos az élet minden területére rávetíthető ez a kép és ez fájó pont, mert van egy csomó dolog, amihez nem csak a pénz szükségeltetik, hanem inkább az igényes gondolkozás.
    Az osztrák kapus esete érdekes, nem ismerem a hátterét a dolognak, csak annyit, amit az NSO-n írtak, ez fél infó, úgyhogy passzolom.

    w kutya törp, az egész ügy egy érdekes dolog. "Többrésztvevős". Mégpedig azért, mert mi az a teljesítmény amihez mérünk? Azaz, mit mérünk mihez? A példádban felhoztad a középiskolai tanárt, akinek felelőssége óriási lenne jó esetben (!), mert kb. 30 gyerek sorsa van a kezében, gondolok itt az ítélőképességére, felkészültségére, hozzáértésére stb.
    A játékosnak ideális esetben (!), a csapattársainak, a vezetőségnek és önmagának a sorsával játszhat. A felelősség mégis, úgy érzem, nagyobb az első esetben.
    A túl és az alulfizetettség sajnos nagyon képlékeny dolog kicsiny hazánkban, mert úgy gondolom, hogy az értékek megváltoztak, azaz jobban fogalmazva, talán nincsenek értékek. Örülök, hogy éppen a középiskolai tanár példáját hoztad fel, mert itt tényleg világosan kitűnik a felelősség egyik illetve másik oldalon. Tehát, úgy gondolom, hogy valóban túl van fizetve egyik a másikhoz képest.
    Abban mindenképpen egyetértek veled, hogy nagyon fontos helyeken nem azok az emberek ülnek, akik fedhetetlenek és a tényleges előrejutásért dolgoznak.

  • Atesz799 Válasz erre 2010. 09. 11. 2:08  [13]
     
     

    Humanda, még egy dolgot kihagytam, hogy a tanári diplomához is kell jópár év kőkemény tanulás és ez olykor fizikai megpróbáltatással is járhat! Ráadásul, ha megnézted esetleg a Hannibál tanár úr c. filmet, akkor abból kiderül, hogy a tanárt is "megkövezhetik" egy rosszul előadott tananyagért még a bemelegítés előtt (függetlenül attól, hogy ez a film több, mint 50 éve készült)...

  • humanda Válasz erre 2010. 09. 11. 8:24  [14]
     
     

    A tanári dologhoz annyit Atesz, hogy az a diploma egy életre szól és nem 6-8 további évre. Ráadásul látod a célt ! Mert tudod, hogy 4+4 év alatt elvégezheted. De itt semmi nem garantálja, hogy eljutsz az NB I-ig, hiszen meg is sérülhetsz, kiderülhet, hogy nem fejlődsz , kritikus időszakodban más az edződ elképzelése vagy éppen akkor van nálad jobb.
    Van viszonyítási alapom, ugyanis tanári diplomám van és a családban három korábbi NB I-es labdarúgó van, ebből az egyik ráadásul diplomás is.Hannibál jó film de nem jó példa, mert az azért nagyon nem jellemző.
    Hogy sok-e vagy kevés a magyar játékosok fizetése? Én azt mondom ha csökkentenék azzal biztosan nem lenne jobb a focink, mert tehetségesebb emberek ezzel nem kerülnének oda és kevésbé vonzó lenne.
    Kicsit profán a hasonlat de nézd meg pl. a Való Világ c. szemetet. Egy valamit bizton elértek vele. Több tízezer ezer szerencsétlennek vágya lett: villalakónak lenni, bármi áron még akár saját megalázásuk árán is. Talán nem véletlen Tisza Tibor nyilatkozata, amelyben kifejtette, hogy még a másodosztályú csapatnak játékosának lenni is egyfajta társadalmi rang Belgiumban. Ezek felépített karrierek, hogy vonzóvá tegyék a játékot, az életmódot a fiatalok előtt. De minek menjenek ma nálunk labdarúgónak, ahol falábúak, ingyenélők, élősködőknek , szellemileg visszamaradottaknak ( Nem vicc valamelyik nap hallottam egyik reggeli műsorban Sebestyén Balázstól )vannak titulálva, anélkül, hogy a köz valóban és reálisan ismerné életkörülményeiket, munkájukat,emberi oldalukat.

  • Peter82 Válasz erre 2010. 09. 11. 8:42  [15]
     
     

    Szerintem maga a problema abbol fakad, hogy nyugaton az ujsagirok mernek konfrontalodni a sportolokkal, labdarugokkal, akar a klubvezetokkel is. Nemetorszagban ugyan kimondottan sportnapilaprol nem tudok, sot Angliaban sem, mikozben A 2 orszag ossznepessege meghaladja a 140 milliot. Azonban magazinok batran felvallaljak a velemenyuket, akar nyomoznak is kulonbozo simlis ugyek utan.
    Itthon azonban sok ujsagiro szidja a magyar labdarugokat a hatuk mogott, de azert az jol esik amikor egy sajtotajekoztaton ingyen van a kaja es a pia. Meg azert hosszu tavon kifizetodo joban lenni a klubvezetokkel, hatha jol jarnak azzal igy vagy ugy.
    Persze azt megertem, hogy nem 2000 Euro nettot keres egy magyar ujsagiro altalaban.
    Ennek ellenere ugy gondolom, hogy nem attol kellene felni, hogy jaj mi van, ha megirjuk, hogy peldaul egy kozepes Vasa vagy fiatal Ujpest labdarugo is bizony hazaviszi a legalabb felmilliojat, mikozben alig teljesit valamit a palyan. Lehet, hogy egy idore megorrolnak es fel evig a sajtotajekoztaton nem lesz ingyenkaja, de ha kovetkezetesen kiallna a korrekt tajekoztatas mellett a sportujsagiro szakma, akkor idovel szinvonalemelkedesrol is beszelhetnenk.
    Nem csak a labdarugoknak kell fejlodniuk es becsuletesebben dolgozniuk, hanem az ujsagiroknak is!

  • Peter82 Válasz erre 2010. 09. 11. 9:00  [16]
     
     

    Annyit meg hozza akartam fuzni, hogy nem ertem a Tisza Tibi-fele nyilatkozatokat.
    Elhiszem neki, hogy jobban megbecsultek a belga masodosztalyban is, meg hogy ott is nagyobb a profizmus.
    De miert jott akkor haza??!!
    Sokan elmondjak, hogy ennyire meg annyira szerettek oket kulfoldon es sztarok voltak. Ha igy lenne valoban akkor senki nem jonne vissza az NB1-be, kiveve komoly csaladi indokokat.
    Talan a problema ott leledzik, hogy nem tudnak beilleszekdni, hiaba keresnek mondjuk 2-szer annyit kint, de nem erzik magukat kiskiralynak, mint itthon.
    Valoszinuleg nem omlanak a labuk ele egybol a lanyok a szorakozohelyen egy magyar atlaglegiosnak, mikozben azok a lanyok is megkeresnek mondjuk 1500 Eurot havonta. Kulfoldon esetleg nem ajulnak el az emberek toluk es nem minden lanynak az az alma, hogy kitartsa egy kozepes szintu labdarugo.
    Lehet osszevissza beszelni, de magukba kellene nezni, hogy miert is nem tudnak megragadni, bizonyitani kulfoldon!
    Az teny, hogy meg a nemet masodosztalyban is nagysagrendekkel nagyobbak a fizetesek es profik a korulmenyek, tehat egy tenyleg fejlodni akaro tehetseges magyar jatekosnak is megeri a Bundesliga 2.-be vagy a Championship-be menni, sot.
    Ertetlenkedve csovalom a fejem, amikor a "nagy magyar sztarok" magyarazzak a megmagyarazhatatlant! Sajnos ugy nez ki, a helyzet nem valtozik moralisan (Kenesei, Rajczi, Kabat, Sandor, Laczko, Molnar Balazs, Ferenczi, Dombi, Nemeth Norbert es meg sokan masok).

  • Peter82 Válasz erre 2010. 09. 11. 10:42  [17]
     
     

    Erdekessegkeppen:
    Az amerikai labdarugo liga (MLS) klubjai iden is nyilvanossagra hoztak a jatekosok fizeteset.
    A mi Herczegfalvi Zolink 168 ezer dollart kap iden.
    Bornstein, E. Lewis, Findley (mind USA); Barros-Schelotto (Argentina); es Hurtado (Equador) alapfizetese is alacsonyabb a magyar csatarenal.
    Azert en megkerdeznem peldaul Egervarit es Mezeyt, hogy kit igazolna le elobb a fent emlitett 6 jatekos kozul?!

  • humanda Válasz erre 2010. 09. 11. 10:58  [18]
     
     

    No ennyit a túlfizetett magyar sztárokról.
    Herczegfalvi itthon csak a töredékét kereste. Ennyivel nem hiszem hogy jobb futballista lett kinnt vagy ennyivel több munkát végez.

Szólj hozzá te is

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.